#Dominque Strauss-Kahn

Jövő héten peren kívül megegyezhet Strauss-Kahn
 

Jövő héten peren kívül megegyezhet Strauss-Kahn

A New York-i bíróság december 10-re tűzte ki azt a tárgyalást, amelyen vélhetően peren kívüli megegyezés formájában sikerül majd lezárni Dominique Strauss-Kahn és az ellene kártérítési eljárást indított szobalány közötti polgári peres eljárást.

MTI MTI



Strauss-Kahn széke: el is bukhat a fő esélyes
 

Strauss-Kahn széke: el is bukhat a fő esélyes

Bár tapasztalt, elismert szakember, ráadásul nő is, az IMF vezetői székéért folyó versengés fő esélyesének tartott Christine Lagarde francia pénzügyminiszter egyes befektetései és egy 2007-es ügy miatt akár el is bukhatja a posztot.

hvg.hu hvg.hu

Két táborra szakadt a vita Strauss-Kahn utódjáról
 

Két táborra szakadt a vita Strauss-Kahn utódjáról

A nemzetközi politikai és gazdasági élet prominens képviselői között egyre inkább körvonalazódik az európai, illetve a fejlődő piaci IMF-vezért támogatók két csoportja. Több európai vezető az egységes jelöltállítás mellett, a fejlődő államok és az OECD főtitkára pedig az európai utód ellen szólalt fel pénteken.

MTI MTI

Furcsaságok Strauss-Kahn ügye körül
 

Furcsaságok Strauss-Kahn ügye körül

Rengeteg a tisztázatlan részlet a zaklatással és nemi erőszak-kísérlettel vádolt Dominique Strauss-Kahn ügyével kapcsolatban, de bizonyos részletek egy héttel az eset kirobbanása után is furcsának, ellentmondásosnak tűnnek. Nem is beszélve a volt IMF-vezérrel kapcsolatos összeesküvés-elméletekről.

hvg.hu hvg.hu